Által mennék én a Tiszán

ladikon, ladikon, de ladikon.

Ott lakik a, ott lakik a galambom,

ott lakik a galambom.

Ott lakik a városban,

a harmadik utcában,

piros rózsa, kék nefelejcs, ibolya

nyílik az ablakában.

Által mennék én a Tiszán

nem merek, nem merek, de nem merek.

Attól félek, hogy a Tiszába esek,

hogy a Tiszába esek.

Lovam hátán seje-haj,

félre fordult a nyereg,

a Tiszának habjai közt elveszek,

a babámé nem leszek.

Két út van előttem,

Melyiken induljak?

Kettő a szeretőm,

Melyiktől búcsúzzak?

Egyiktöl búcsúzom,

A másik haragszik,

Így hát az én szívem,

Soha meg nem nyugszik

Szőkétől búcsúzom

Piros pünkösd napján,

Barnától, csalfától

Halálom óráján.

tod, babám

Látod, babám, azt a tearózsát?
Nappal nyílik, este járok hozzád.
Este járok, mikor senki sem lát,
Még is irigy rám az egész világ.

Irigyeim, hagyjatok szeretni,
Hagyjátok a szememet rávetni.
Rászokott a szemem a nézésre,
Gyönge karom szép lány ölelésre.

Sűrű csillag ritkán ragyog az égen,

Az én babám szénát kaszál a réten,

Olyan szépen penge-penge-pengeti a kaszáját,

Odavárja kökényszemű babáját.

Ha legény vagy, gyere velem kaszálni,

Ne csak mindig a lányokkal cicázni.

Vágok olyan sűrű-sűrű-sűrű rendet a réten,

Kilenc kislány nem szedi fel a héten.

Sárga répát dombra nem jó ültetni,

özvegy asszony lányát nem jó szeretni

egyszer mondtam vala -vala- valamit a lányának,

beszaladt és elmondta az anyjának

Megvan nékem az a bolond szokásom,

Iszom a bort hogy ha nem is kivánom,

Erre még az öregapám öregapja tanított,

Aki még a hordóval is koccintott.

Nem vagyok én úri családból való,

Nem kell nekem selyem-bársony takaró,

Leterítem, leterítem a subámat a földre,

Oda várom a babámat estére.

Megyen már a hajnalcsillag lefelé

Az én kedves galambom most megyen hazafelé

Lábán van csizmája, a lagos szárú kis csizma

Rásütött a hajnalcsillag sugára

Amerre mégy édes rózsám kívánom

Hogy előtted a rét is piros rózsává váljon

A zöld fű is előtted édes almát teremjen

A te szíved holtig el ne feledjen